Hangszerkészítés


Hangszeráruház


Előadóművészet


Oktatás


Népzenekutatás


Eseménynaptár


 

Kapcsolat


 

Honlaptérkép


Vissza a kezdőlapra


Bársony Mihály


 


Népzenekutatás


 

Hogy mióta ismerik Magyarországon a tekerőt, arra nagyon nehéz válaszolni. Európában a XI.sz-ból ismerjük az első ábrázolásokat (Észak Spanyolország területén), de már VIII-IX. századi arab krónikák is emlegetik.

Nagymágocsi tekerő Egyes kutatók szerint a magyar Szent Gellért legenda XII. századi latin szövegében tekerőre utal a „Symphonia Ungarorum kifelyezés”, de ez nehezen igazolható. Az viszont biztos, hogy egy XVI. Századi nemesi címerben már megtaláljuk, ami a hangszer általános ismertségére utal. Ráadásul a címerben tipikus magyar formájú tekerőt látunk. Ennek a nemesi családnak egyébként az Alföldön, a Hajdúságban voltak a birtokai, és a nevük pedig: Lantos!!!

Írásos forrásainkkal ezért nagyon kell vigyázni, mert a régiek nem úgy csoportosították a hangszereket, ahogyan azt manapság használjuk. A tekerővel kapcsolatban három példát említek. Az első ez a bizonyos Lantos család, a második egy 1810 körül leírt szentesi szöveg, amely így szól.

„A gazdagabbaknak dudássok volt, a szegényebb sorúaknak hegedűssök. Tekerő hegedűs volt pedig Gerecz János”. Ha valami véletlen folytán ennek a szövegnek csak az első mondata maradt volna fenn, mindenki hegedűre gondolna. Csak a második mondatból jövünk rá, hogy valójában tekerőről van szó.

Balla István A harmadik példa az 1930-as évekből való, a híres „Pátria” népzenei gyűjtésen hallható, amikor Balla István szentesi tekerős a következőképp mondja gramofon-lemezre tekerőjátékát: „Dudálta és tekerte Balla István 63 éves szentesi földműves”. Pedig csak tekerőn muzsikál, igaz, az egyik dallamot recsegés nélkül, azaz duda játékmódban adja elő. Ebből látszik, hogy lant, hegedű, vagy duda egyaránt jelenthetett tekerőt is!

A magyar népzenekutatás hőskorában már felfigyeltek a tekerőre. Bartók Béla 1906-ban gyűjtött tekerőmuzsikát Szentesen. Kodály Zoltán így ír a hangszerről 1943-ban. (Zárójelben az én kiegészítéseim) „Nálunk már csak Szentesen van nyoma. Az utolsó (tekerő) 1907 táján készült, mestere, Szenyéri János (őt úgy hívták a környéken: Szenyéri, a tekerőgyáros) azóta elhalt. De fia, Dániel (1885-1969) ma is él, játszik és készít.(Összesen három hangszert készített) A Rádió és a Néprajzi Múzeum gramofonfelvételeihez is sikerült még tekerőst kapni 1939-ben.” (Ez az a bizonyos „Pátria” gyűjtés, ahol hallható két tekerős. Balla István és Kiss József, valamint egy citerás, énekes, Maszlag Józsefné Mecs Balogh Mária, aki mellesleg tekerőzni is tudott.) Kodály Tanár Úr írására szerencsére a későbbi gyűjtések fényesen rácáfoltak, hiszen csak a Pátria gyűjtések során közel negyven tekerős bukkant fel Szentes környékéről.

A II. világháború egy jó ideig akadályozta a további kutatást, és az ötvenes évek kommunista diktatúrája és eszeveszett tanya-pusztítása sem kifejezetten kedvezett a munkának. A hatvanas években azonban folytatták a gyűjtést Sárosi Bálint, és a Zenetudományi Intézet munkatársai a Tisza túloldalán, Tiszaalpár kör-nyékén, ahol „fölfedezték” többek között Bársony Mihályt (1915-1989), a bátyját, Józsefet (1912-1996) és Papp Rókust (1901-1978). Ebben az időben készültek ragyogó hangfelvételek a szentesi Halász Szabó Zsigmond, Kanfi Horváth István tekerő-klarinét párossal, a bokrosi Boros Imre, Kovács Márton duóval.

Nemesi címer A hetvenes években induló táncházmozgalom aztán újra fölfedezte a tekerőt, és a legendás Sebő zenekar klubjában rendszeres vendég lett Bársony Mihály. Táncházas zenészek kezdtek gyűjteni a Középső Tisza mentén a nyolcvanas évektől. Kitűnő felvételeket készített Havasréti Pál és Bartha Z. Ágoston, és hozzájuk csatlakoztam magam is a nyolcvanas évek végén. Ma már pótolhatatlan tudást vettünk át Sinkó János (1902-1994) csongrádi, „Cselédes” Varga Mihály (1902-1994) kiskunfélegyházi, Kovács „Kúresz” Márton (1923-1999) és Tari Rókus (1913- ) bokrosi, Bársony Mihály, Bársony József és Hajdú József (1914-1999) tiszaalpári tekerősöktől.

Ugyanebben az időben kezdte kutatásait egy néprajzos szakember, dr. Hankóczi Gyula, aki mára alapjaiban változtatta meg a tekerő elterjedéséről meglévő információinkat. Mind a mai napig szakkönyveinkben úgy szerepel, hogy ez a hangszer a Középső Tisza mente egy szűk területén, Csongrád és Szentes környékén volt használatban. Ezzel szemben – egy kis túlzással - azt mondhatjuk, hogy amerre Hankóczi Gyula jár, arra biztosan felbukkan a tekerő! Ma már az Alföld teljes területén igazolt a hangszer jelenléte a Csepel sziget déli részétől a déli országhatárig, keleten pedig Aradig. Egyre-másra bukkannak elő szórványadatok a Dunántúlról és az északi vidékekről is. Biztos vagyok benne, hogy a határon túli magyarság körében eredménnyel kereshetnénk a tekerő nyomát a Vajdaságban és a Partiumban is. De ezek már a közeljövő tervei.