Hangszerkészítés


Hangszeráruház


Előadóművészet


Oktatás


Népzenekutatás


Eseménynaptár


 

Kapcsolat


 

Honlaptérkép


Vissza a kezdőlapra


Bokros zenekar  l  FSCO  l  Magyar Tekerőzenekar  l  Nagy János Quintet  l  Lemezek



Előadóművészet - Bokros zenekar


 

1995-96 körül a tekerő-zenekaros hangzáson kívül egyre erő-teljesebben foglalkoztattak a tekerő szólisztikus lehetőségei. Egy olyan formációt kerestem, ahol hangszerem prímás szerepet vehet fel. Ebből az elképzelésből született a Bokros zenekar, az ország legjobb bourdon csapata, ahol a tekerő mellett vonós hangszerek, fúvósok és ének is szól. A Bokros zenekar – az egyik kiadónk megfogalmazása szerint – egy igazi „sztárzenekar”.
 

Bokros zenekar

 

Tagjai: Lányi György és Havasréti Pál a Téka együttes-ből, Borbély Mihály a Vujicsics, a Quartet B, és a Borbély Quartet tagja, valamint feleségem, Kóta Judit és jómagam.

Az általunk kitalált hangzás idehaza műfajt teremtett, külföldön pedig a legnagyobb fesztiválokon (pl. Saint-Chartier, Gooik) is sikert aratott.
A Bokros muzsikát elég nehéz bármiféle zenei kategóriába sorolni, bár egy barátunk szerint ez az „igazi” világzene, amely hallhatóan rendkívül erős gyökerekkel rendelkezik, ugyanakkor tele van kreativitással.

Kóta Judit Szerényi Béla és Kóta Judit


1998-ban egy kedves és kiemelkedő tehetségű barátom, Koncz Balázs képzőművész megkért, hogy készülő animációs filmjéhez zenét készítsek. A kisfilm Boccaccio Dekameronjának egy meséje, melynek képi világát és zenéjét közös olaszországi, firenzei élményeink inspirálták. Koncz Balázs később megtervezte a Bokros zenekar Szent Gellért legendája c. lemezének borítóját és plakátját is.

 

Lemezeink:

Túl a Tiszán Túl a Tiszán
(1996 FONÓ Records)
Szent Gellért legendája Szent Gellért legendája
(1999 Periferic Records)
Szent Gellért legendája (mp3)
Bourdon synthesis Bourdon synthesis
(2001 Periferic Records)
Balassi verbunkja (mp3)
Szonáta (mp3)
Az ő szerelmének örök és maradandó voltáról (mp3)